A fotópályázatokról

Miért lehetnek érdekesek a fotópályázatok egy átlagos fotós számára? Nem csak a nyereményért, vagyis főleg nem azért, ezt már az elején szeretném leszögezni. Hogy a fotópályázatok nyújtotta nyereményekből éljünk, vagy legalább komoly mellékkeresetet szerezzünk e forrásból, ahhoz irtózatos energiát kell fordítanunk a jelentkezésre, a fotók kidolgozására, elkészítésére. Természetesen vannak olyanok, akik bevételeik legnagyobb részét fotópályázatokból szerzik, de a számuk elenyésző azokéhoz képest, akik rendszeresen fényképezőgépet vesznek a kezükbe. Akkor hát miért? Az egyik válasz a szociális kapcsolatainkban keresendő. Kinek ne esne jól, amikor a barátai a Facebookon vagy más közösségi oldalon a tetszésüket fejezik ki egy frissen felrakott kép iránt? Ki ne örülne, ha az alkotása megjelenik egy újságban, vagy egy nagyobb látogatottságú honlap választja fotópályázatának nyertesei közé? Természetesen a pályázatokhoz gyakran a megjelenésen kívül nyeremény is társul, de ez általában csak hab a tortán, nem ez adja a dolog értelmét önmagában. 

Hamarosan olvashattok a pályázatok fő fajtáiról, jellegzetességeiről is, valamint arról, hogy hogyan érdemes felkészítenünk képeinket a beküldés előtt. 

Fekete István emlékére

Fotópályázat 2015

Fotópályázat a Béda-Karapancsa tájegység látogatóinak Fotópályázat Fekete István emlékére címmel. A pályázatot a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hirdeti meg. Csak a megszervezett fotós túrákon készült alkotásokkal lehet pályázni.

Határidő: 2015. szeptember 30.

Link: Fotópályázat Fekete István emlékére

Zárt kapuk, nyitott ablakok

Fotópályázat 2015

Illusztráció. Minden jog fenntartva.
Fotópályázat amatőr alkotóknak, akik Tatabánya járás településein élnek. A pályázatot a Vértes Agórája hirdeti meg Zárt kapuk, nyitott ablakok címmel. 30x40 cm-es fotókkal lehet pályázni.  

Határidő: 2015. szeptember 1.

Link: Zárt kapuk, nyitott ablakok

Téli örömök

Fotópályázat 2015

Illusztráció. Minden jog fenntartva.

Téli örömök címmel fotópályázatot hirdet a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás Hargita megye szépségeinek bemutatására. Rendezvényeken és a természetben készült fotókat is várnak. A fotópályázat amatőr alkotóknak szól. Csak román állampolgárok pályázhatnak.  

Határidő: 2015. március 30.

Link: Téli örömök

Pécsi József fotós ösztöndíj

A Pécsi József fotográfusi ösztöndíjat a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. hirdeti meg. Felsőoktatási intézmények hallgatói nem pályázhatnak, az ösztöndíj csak 35 évnél fiatalabb alkalmazott fotográfusoknak, fotóművészeknek és fotóriportereknek szól. Határidő: 2015. január 29.

Link: Pécsi József-ösztöndíj

Waste

Fotópályázat 2015

A hongkongi WYNG Masters Award Commission fotópályázata a hulladék és Hongkong témájában. Csak angol és kínai nyelvű pályázatokat várnak. 


Határidő: 2015. január 31.

Link: Waste

Általános tudnivalók



A téma is sokszor szabadon választható.

Egy-két általános tudnivaló azoknak, akik még nem próbálkoztak fotópályázaton. Ha szeretsz fotózni, van néhány jó képed, és kíváncsi vagy, mit szólnának hozzá a szakemberek, mindenképp próbáld ki magad egy pályázaton. Különösen akkor, ha szeretsz nyerni! Nem ritka, hogy a legjobban szereplő pályázók tárgynyereményre számíthatnak.

Fotópályázatokat nemcsak profi fotósoknak, de amatőröknek is hirdetnek. Nem kell hivatásos fotósnak lenned, nem kell profi felszereléssel vagy stúdióval rendelkezned, a legtöbb fotópályázaton éppen a hozzád hasonló, lelkes amatőröket keresik!

Alig van olyan pályázat, ahol elvárás, hogy profi géped legyen. Sőt, vannak pályázatok mobiltelefonnal készült képekre is. A kiírásban érdemes erről tájékozódni.

A beküldési határidőt mindenképp be kell tartani. Ha beérkezési határidőt írnak, akkor addig a napig be kell érkeznie a képeknek. Előfordul, hogy megadott napokon személyesen kell bevinni a fotókat.

A kiválasztott fényképekből legtöbbször kiállítás nyílik, vagy online mutatják be őket. Sok helyen le kell mondani a szerzői jogokról, hogy a kiíró szabadon felhasználhassa a fotókat. Minden pályázatnál van részletes kiírás, nagyon fontos, hogy figyelmesen elolvasd!


Fotópályázat 2013
Fotópályázat 2014
Fotópályázat 2015

Üveggel takarva

A XIX. Pszinapszis Kulturális Stábjának fotópályázata.  

Határidő: 2015. január 31.

Link: Üveggel takarva

Szellemkép

A Szellemkép Alapítvány pályázata fotográfusképzésre.

Határidő: 2015. január 20.

Link: Szellemkép Alapítvány

Európa a világban

Az Európai Parlament fotópályázata.  

Határidő: 2015. január 31.

Link: Európa a világban

Kultúrházak éjjel-nappal 2015

A Magyar Népművelők Egyesületének fotópályázata.  

Határidő: 2015. február 25.

Link: Kultúrházak éjjel-nappal 2015

Erdő, ahogy én szeretem

Illusztráció. Minden jog fenntartva.
Fotópályázat 2015

A Bakonyerdő Zrt. fotópályázata. Erdőben készült alkotásokkal lehet pályázni az Erdő, ahogy én szeretem című fotópályázaton.

Fotópályázat amatőr alkotóknak.

Határidő: 2015. február 22.

Link: Erdő, ahogy én szeretem